Vajon kiben mennyi a szeretet? És honnan ered? Egyáltalán mi is az a szeretet?
A szeretet olyan energia, rezgés, amely táplál, megbocsát, utat mutat, ha megbotlunk. elmondja, miként csináljuk, hogy legközelebb jobban menjen – türelemmel, lassan, építően. Lefordítva a gyakorlat síkjára: amíg kicsi a gyerek, ideális esetben az anya, apa mutatja meg ezeket.
Igen ám, de ahhoz, hogy ezt megmutathassa, meg kell lennie a szülőben is. Azaz, elegendő szeretettel kell rendelkeznie ahhoz, hogy adni tudjon. Ha nem kapott belőle eleget, és nem dolgozott azon, hogy többet hozzon ki magából, nagyon nehezen tud adni is. Ha nem tudja megmutatni a gyermeknek, hogyan lehet feltöltődni, hogyan adhat szeretetet önmagának is, akkor a szeretet áramlása akadozik, időnként meg is szakad – a gyermek pedig ettől függően részesül (vagy nem) ebben az energiában.
Honnan ered a szeretet? Egyszerűen csak van, létezik, mindig is létezett. Olyan erő, mely elpusztíthatatlan. Megfogni, birtokolni nem tudjuk. Áramoltatható, s van egy különleges tulajdonsága: többszörözhető.
Kiben mennyi a szeretet? Mérhető egyáltalán? Konkrét fizikai mérése még sokak számára talán elképzelhetetlen (a qantum fizika foglalkozik ezzel), azonban egy önismereti képzésen hallottam, hogy a legtöbb ember kb. 20-23%-os energiaszinten van (ezt mindenki meg tudja állapítani, saját magára való ráhangolódással). 60% alatt az ember jócskán ideges, türelmetlen, szétszórt, nagyon mélyre esve agresszív
Kiben mennyi a szeretet, és mitől függ annak mennyisége? Felnőttkorig annyi, amennyit kaptunk szüleinktől, tanárainktól, barátoktól, egyszóval a környezetünktől, illetve amennyit be tudtunk fogadni. Kinek szeretetmorzsák jutottak, kinek torta. Félreértés ne essék: nem nevezem szeretetnek az elkényeztetést, amikor a szülő, nem ismerve saját határait, mindent engedélyez. A valódi szeretet adásához tudatosság is kell. Mit miért igen, mit miért nem. Minél érettebb a felnőtt, annál többet tud adni gyermekeinek és a körülötte élőknek. Azonban a gyermek is hoz magával „lehetőségeket“, így kinek többre, kinek kevesebbre van szüksége, illetve a saját szűrőjén keresztül engedi, vagy kevésbé engedi be azt. Általánosságban elmondható, hogy azok, akik elegendő szeretetet kaptak, felnőttkorukban kiegyensúlyozottabbak, tudják, mit akarnak. Ez azonban nem azt jelenti, hogy nincs min magukon dolgozni! Azok, akik morzsákat, vagy tortaszeleteket kaptak, önbizalomhiánnyal, labilitással indulnak a nagyvilágba.
Meggyőződésem szerint azonban mindannyian bizonyos feladattal érkezünk ide, mely feladat szerint választjuk szüleinket és környezetünket. Ezért aztán a szeretet táplálása, kiterjesztése sokkal inkább egyéni feladat, és a felnőttkorra helyeződik, azaz mindenkinek saját felelőssége, hogy boldogan, vagy boldogtalanul éli életét. Önmagunk érdekében azonban egyetlen esélyünk a valódi boldogságra, ha megtesszük önmagunk „tágítását” – a szeretet egyre nagyobb beengedését magunkba, azaz annak tanulását.
Jó néhány előadást tartottam már iskolákban az erőszakmentes kommunikáció képzése keretén belül, ahol felmerül a kérdés: mit szeretnénk, hogy mi váljon a gyermekeinkből? Egyöntetű a válasz: hogy boldog, kiegyensúlyozott emberek legyenek. Ezzel egyetemben felmerül egy másik kérdés: vajon boldogok, kiegyensúlyozottak-e egyöntetűen a tanárok, vagy a felnőttek többsége, hogy ezt meg is tudják tanítani a gyerekekkel? Vagy van-e eszköz a kezünkben, amellyel segíteni tudjuk gyermekeinket? Itt a válasz már nem egyértelmű. Nagyon sokan boldogok, tudják, hogyan kapcsolódjanak természetesen másokhoz, tudják, hogyan bánjanak a szavakkal, hogy az építő jellegű legyen, hogyan bánjanak a pénzzel és tudják, mitől lesznek sikeresek. Nagyon sokan viszont csak keresgélnek, próbálkoznak. És igen, vannak nevelési tantárgyak, melyek hivatottak támogatni ebbéli igyekezetünket. Tapasztalásaim viszont azt mutatják, ez nem elegendő. Sokkal több tanárra, felnőttre van szükség, akik „rendben vannak magukkal“, és sokkal több lehetőségre a szeretet tanulásához, hogy egyensúly álljon be, és egyre több diák találja meg a valódi helyét a világban.
Nagyon fontos a tárgyi tudás, de nem elegendő. A szeretetet éppúgy tanulni kell, tudatosan! Mert a valódi egyensúly megteremtéséhez szükség van a szeretetre. Ahhoz, hogy sikeresek legyünk. Ahhoz, hogy kihozzuk magunkból a legtöbbet, hogy megvalósítsuk önmagunkat. Ahhoz, hogy elegendő pénzt keressünk. Ahhoz, hogy partnerkapcsolatot hozzunk létre, harmóniát teremtsünk...
Addig nem tudunk szeretetet adni, amíg nekünk nincs.
Hogyan tegyünk hát szert elegendő szeretetre?
Először meg kell szeretnünk magunkat. Ahhoz, hogy megszeressük magunkat, meg kell ismernünk önmagunkat, hogy pontosan azt adhassuk magunknak, amire szükségünk van ahhoz, hogy egyensúlyban maradhassunk. Ha egyensúlyban vagyunk, tudunk adni. A szeretet áramlása azt is jelenti, hogy kihozzzuk magunkból a legtöbbet, hogy adni tudjunk a világnak, hogy azt gazdagítani tudjuk, hisz a hozzájárulási képességünk ad valódi boldogságot. Ez egyenlő önmagunk megvalósításával. „Adhatok“ érzése, miközben egyensúlyban maradok.
Az önismeret az egyetlen út ahhoz, hogy kiteljesítsük magunkat. Megismerjük határainkat, és azokat folyamatosan lépésről lépésre tágítsuk, megismerjük belső világunkat, dühünket és örömünket – csak ez után leszünk képesek elfogadni másokat is, és szeretni másokat, azaz adni a szeretetet. Minden, ami ahhoz segít, hogy megismerjem önmagam, ezáltal megszeressem önmagam, és kihozzam magamból a maximumot, az gazdagítani fogja a világot. Így egyre több szeretetet tudunk adni is.
Mindenkit arra szeretnék buzdítani, hogy megismerje önmagát, hogy megszeresse önmagát, hogy egyre több vidám, kiegyensúlyozott ember vegyen körül bennünket.
Pénzes Éva
www.baratno.com
