„A célunk az kell legyen, hogy ezeket az eszközöket szeretettel, bölcsességgel uraljuk, és ne ők sodorjanak, uralkodjanak felettünk, hanem általuk mi tegyük szebbé a földet” – hangsúlyozza Csaba testvér.
Bővebben: Böjte Csaba levele a kommunikációs eszközök hatásáról
- Rólunk írták - Sajtó
- Találatok: 2619
Böjte Csaba: eljön a bethleni tündérkert, ahol békében, szeretetben élhetünk
A Kaposvári Állattenyésztési Napok, Vadászati és vadgazdálkodási kiállításán a Hubertusz misét Böjte Csaba ferences rendi szerzetes celebrálta. Csaba testvérrel az istentisztelet előtt beszélgettünk.
Bővebben: Böjte Csaba: eljön a bethleni tündérkert, ahol békében, szeretetben élhetünk
A ferencesek hitvallásuk szerint mindig a legelesettebbekkel foglalkoznak. Böjte Csaba testvér, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója és vezetője az Erdélyben sanyarú körülmények között élő gyerekek mentésére tette fel az életét. Ferenc pápa példájával, szavaival sok „ajtót” nyit meg előtte is.
Kecskeméten misézett Csaba testvér, azaz Böjte Csaba ferences rendi szerzetes. Mint várható volt, zsúfolásig megtelt szombaton a Nagytemplom a 10 órás mise alatt, melyen a zenei szolgálatot ezúttal a Bethlen Gábor zászlaja alatt éneklő Marosszéki Kodály Gyermekkórus látta el, majd a szentmisét követően rövid koncertet is adtak. Kecskemét városvezetését Mák Kornél alpolgármester képviselte a szertartáson.
A Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója által létrehozott gyermekmentő szervezet közreműködésével erdélyi és partiumi gyerekek is részt vesznek az idei debreceni virágkarneválon.
Bővebben: Erdélyi és partiumi gyerekek a debreceni virágkarneválon
Minden gyerek Isten ajándéka, a bennük szunnyadó tehetség kibontakoztatása a pedagógus feladata – nyilatkozta Böjte Csaba atya a Segíteni a szeretet nyelvén című soproni konferencián.
Multithumb found errors on this page:
There was a problem loading image 'images/stories/zoom/Csaba-testver-es-a-gyerekkar-siofokon/viewsize/alpolg.m-gondnok2013.06.28.-25.jpg'