Jézus Krisztus a mai evangéliumi részben több boldogságra vezető utat is mutat tanítványainak. Az irgalmasság évében válasszuk ki az ötödiket, és akár ma Mindenszentek napján, a temetőbe menet gondolkodjunk el rajta: "Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak".
Olyan jó tudni azt, hogy az irgalom megnyitja számunkra az utat a mennyek országába, a boldogságra! Hibáinkat, bűneinket mindannyian magunk ismerjük, lehúzó, bennünket megnyomorító hatásától egyetlen módon szabadulhatunk Jézus Krisztus szerint: "Bocsásd meg a mi vétkeinket, ahogyan mi is megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek..."
Szeretettel bíztatlak lépjél rá nagyvonalúan az irgalmasság útjára,
Csaba t.
Abban az időben: Jézus látva a tömeget, fölment a hegyre, leült, tanítványai pedig köréje gyűltek. Akkor szólásra nyitotta ajkát, és így tanította őket:
„Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.
Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek.
Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.
Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők kielégítést nyernek.
Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak.
Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent.
Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.
Boldogok, akiket üldöznek az igazságért, mert övék a mennyek országa.
Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak titeket és üldöznek, ha hazudozva mindenféle gonoszsággal vádolnak titeket.
Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a ti jutalmatok az égben!”
Kérjük a béke királynőjének , Máriának a közbenjárásával az Istent, hogy a békét mint egy nagy folyamot árassza világunkra, oltsa ki az engesztelhetetlen gyűlölet háborús lángját a emberek szívében !
Az évek során sokféle embert meghívtam az asztalomhoz, többnyire egyszerű, bajbanlévő gyermekeket Az évek elteltek és a hajdan befogadott szegény gyermekek megnőttek! Most hétvégén a petrozsényi szép megemlékezést a hosszú zarándoklatot a katonasírokhoz, majd az elesettek emlékére szervezett foci kupát, négy hajdani fiammal szerveztük, bonyolítottuk le! A kétnapos rendezvény, nagyszerűen sikerült, sínen volt minden, büszke lehetek rájuk!! Örvendek, hogy Jézus biztatására olyanokat hívtam, és fogadok az asztalomhoz akik akkor, és ott nem tudták viszonozni a vendégszeretetemet!! Köszönöm Jézus Krisztusnak az evangélium útmutató fényét, azt a bátorítást, mely szíveinket megnyitja egymás felé és mindannyiunkat jobbá tesz!!
Szeretettel,
Csaba t.
Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Étkezés közben a házigazdához fordult: „Amikor ebédet vagy vacsorát adsz, ne hívd meg barátaidat, se testvéreidet, se rokonaidat, se gazdag szomszédaidat, mert azok is meghívnak és viszonozzák neked. Ha lakomát adsz, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. Boldog leszel, mert ők nem tudják neked viszonozni. Te azonban az igazak feltámadásakor megkapod jutalmadat.”
Szüleink annak idején összevesztek, elváltak, szomorú, de az az ö dolguk, az, hogy mi ezt az akkori nézeteltérést tovább visszük, vagy nem ez már a mi dolgunk! Ötszáz év után én azért imádkozom, hogy nekünk sikerüljön kibékülni és jöjjön létre, a Görögkatolikus, az Anglikánkatolikus egyház példájára a Reformátuskatolikus Egyház is! Jézussal imádkozom az egységért, mert a mi Megváltónk azt akarta, hogy: egy akol legyen és egy pásztor!! Jn 10
Itt állsz Uram a XXI. századi Jeruzsálem falai előtt, előttünk. Szemedben könnycsepp és nekem nincsenek érveim .Mégis arra kérlek, hogy ne bűneinket nézd, hanem újra jósággal jöjj közénk. Ajándékozd meg érdemtelen gyermekeidet egy újabb eséllyel !
Idén is lesz Déva Gála Tatabányán, 2016. november 12-én 18 órakor a Jászai Mari Színházban (Népház). 2014-ben újságíróként krónikása voltam e jótékonysági estnek, melynek bevételével idén is Böjte Csaba testvér nehéz sorsú és árva "gyermekeit" támogatják a szervezők! Találkozzunk idén is Tatabányán!
Mivel Isten adta, azt ember el nem veheti, persze ideig óráig megpróbálhatja elorozni, de akkor tettével szembemegy Isten áldó kezével, és bűnt követ el!! Hiszem, hogy minden embernek külön külön, de mind népnek, közösségben is kijár, Isten gyermekeinek szabad önrendelkezése!
2012 -től működő Székelyföldi Fociakadémia fiatal játékosai, jöttek, láttak és győztek Petrozsényben!! Gratulálok a csíkszeredai csapatnak és gratulálok Bíró Albinnak, ki lehozta délerdélybe a 14 éves játékosokat!! Jó volt látni, hogy összefogásból, szakértelemből milyen nagyszerű ifjakat lehet nevelni!! Őszinte elismeréssel,
Köszönöm szépen Andreának és Gusztinak ezt a hétvégét, a kedves kollégáikkal, a gyermekekkel egy nagyon szép programot szerveztek, Isten fizesse mindannyiuk munkáját! Igen, jó volt két napra Petrozsényi lakóvá válni, a Jézus Szívéről elnevezett otthon gyermekeivel együtt lenni, velük zarándokolni, mókázni, kacagni!! A ház vendégei úgy döntöttek, hogy nem csak a győztes foci csapatok kapnak kupát, hanem a rendezvény kivitelezői is!! Megérdemelték!! Imádkozom, hogy e szép ház minden lakója nagy szeretetben, békében a gyermekeink érdekében az év minden napján ilyen jól vizsgázzanak!! Szeretettel,
Kovács Erzsébetért is imádkoztunk a petrozsényi templomban a gyermekekkel! Erzsike néniért, kedves kollégánk Kovács János édesanyjáért, nyugodjon békességben az úr Jézus szent Nevében!!